A Magyarországon naperőművekkel megtermelt energia tárolására, továbbá a geotermikus energia felhasználásának erősítésére van szükség ahhoz, hogy az ország energiaszuverenitása tovább erősödjön - mondta az energiaügyi miniszter pénteken Zalaegerszegen.
Lantos Csaba a Megyei Jogú Városok Szövetsége közgyűlésének szünetében tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy 2010-ben Magyarországon még mindössze 300 darab, összesen 1,4 megawattnyi naperőműtelep működött. Ma 316 ezer naperőmű együttesen 8100 megawattnyi áramot termel. Ekkora mértékű növekedést senki nem ért el a világon, és abban is világelső az ország, hogy a napelemek által megtermelt áram aránya 25 százalék a teljes megtermelt mennyiségből. Magyarország megelőzi ezzel Chilét és Görögországot, az import elektromos áram hányada pedig jelentősen, körülbelül tíz százalékkal csökkent - ismertette a miniszter. "Erről szól az energiaszuverenitás" - mutatott rá.
A megyei jogú városok vezetőivel arról tárgyaltak, hogy miként lehet olyan újabb beruházásokat végrehajtani, olyan szabályozást és támogatási rendszert kialakítani, amelyek például energiatárolók telepítését segítené. Ma a naperőművekkel megtermelt 12 terawattóra mennyiségű áramból másfél terawattóra a többlet, amit hasznosabb lenne nem a hálózatba táplálni, hanem helyben energiatárolókban megőrizni - jelezte Lantos Csaba.
A miniszter azzal folytatta: Magyarországnak kitűnőek a geotermális adottságai, "támogatjuk, hogy minél több geotermiát használjunk" úgy, hogy nemcsak kivesszük a fúrt kutakból a meleg vizet, hanem a lehűlés után visszatápláljuk. Ez erősíti a körforgásos energiafelhasználást, mert fenntartható jövőt kell építenünk, ahol kevesebb üvegházhatású gázt használunk, egy zöldebb világ pedig jobban élhető világ lesz - mondta.
Szita Károly, Kaposvár polgármestere, egyben a MJVSZ elnöke felidézte, hogy 1994 és 1998 között az akkori baloldali kormány eladta a közműcégeket külföldi tulajdonosoknak, ettől pedig "óriási lett ennek az országnak a kiszolgáltatottsága". Ezt követően a 2002 és 2010 közötti gazdaságpolitika eredménye az lett, hogy mi, magyar polgárok fizettük Európában a legtöbbet a gázért és a villanyért. Miután 2010-ben új kormány lett, elkezdték visszavásárolni a baloldali kormányok által eladott energiaközműveket, és bevezették a rezsicsökkentést. Ennek eredményeként ma már mi, magyarok fizetjük a legalacsonyabb gáz- és villanyárakat - jegyezte meg.
Az energiadíjak 2026-ban is rezsicsökkentettek lesznek, az állam éves szinten 800 milliárd forintot vállal át az emberektől - emelte ki Szita Károly.
/MTI/
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges