Magyar városvezetők delegációja kedden Raffaele Fitto kohézióért és reformokért, és Piotr Serafin költségvetési csalás elleni küzdelemért és közigazgatásért felelős uniós biztosokkal tartott egyeztetést Brüsszelben az önkormányzatokat érintő EU-források ügyében.
A magyar delegáció tagja volt Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke, kaposvári polgármester, Nemény András szombathelyi, Papp László debreceni és Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester.
Szita Károly az egyeztetés megszervezéséért Navracsics Tibornak, a területfejlesztésért felelős miniszternek mondott köszönetet. Hangsúlyozta: nem politikai célból, és nem ajándékért érkeztek, hanem a magyar településeket megillető uniós források ügyében folytattak tárgyalásokat.
"Mi így négyen - képviselve a magyar polgármestereket és a Megyei Jogú Városok Szövetségét is ezzel az együttes jelenléttel szerettük volna demonstrálni azt, hogy nem politikai megbeszélésre jöttünk, nem ajándékért jöttünk, hanem a pénzünkért, mert ez az, amire szükség van pártpolitikától és pártvitáktól, valamint nézeteltérésektől teljesen függetlenül" - mondta.
Kiemelte: céljuk, hogy uniós támogatásokból utakat építsenek, orvosi rendelőket korszerűsítsenek, kerékpárutakat létesítsenek, folytassák az iparosítási programot, versenyképessé váljanak, és energiahatékonysági beruházásokat valósítsanak meg.
Mint mondta: "a településeinken élőknek a lehető legtöbb jót nyújtani" a cél, függetlenül attól, hogy valaki baloldali, jobboldali vagy más politikai gondolkodású. "Az együttes demonstrációnk emellett állt ki, és arra kértük a biztosokat, hogy ha politikai természetű vitájuk van a magyar kormánnyal, azt úgy tegyék meg, hogy Magyarország településein élő polgárok lehetőségei ne csorbuljanak."
Szita Károly szerint a forrásokat meghatározott szabályok alapján határozták meg, azok a magyar településeknek jog szerint járnak, nem ajándékról van szó. "Egy dolgot kérünk csak tőlük: hogy ellenőrizzék, szabályosan használjuk-e fel ezeket a forrásokat." Szita Károly úgy fogalmazott: "nyitottság volt, volt olyan kérdés, amiben nem; egyszóval mosolyogva távoztunk, de a puding próbája mindig az evés."
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges